- 2023 április 19.
- Posted by: Dr. Bagó Zoltán
- Category: Beszámolók
Miért tart itt a város? – Kezdenek látszódni az összefüggések? Folytatván ahol abbahagytam: 2022 február 15.-én volt a következő Testületi Ülés.
1) Emlékezetes volt, mert hosszas vajúdás után Filvig ekkor terjesztette be ismét a gumikerekes kisvonat beszerzését 37.776.000 Ft-ért, de erőteljes tiltakozásunk és észérveink a Fidesz frakció egyes tagjait is meggyőzték, így az ülés kezdetén a Polgármester levette a témát a napirendről. ‼️
Érdekes volt az érvelése azon része, hogy: “Ezúton is szeretném megköszönni a lakosságnak a sok pozitív jelzést, hogy egy ilyen gumikerekes városnéző kisvonatot jó ötletnek tartanak, hogy ezt beszerezzen, az önkormányzat tudom tartani, hogy meg is fogjuk ezt tenni”.
(Dr Filvig mindezt olyan drámaian adta elő, mintha Ő csak az 530 ovis kedvéért akarta volna megvenni…)
2) Első napirendünk a 2022-es költségvetés megalkotása volt.
– Dr Filvig bevezetőjében azt hangsúlyozta, hogy szerinte “2021-ben azért már komoly alapokat le tudott rakni a város arra, hogy a fejlődés és a fejlesztések útjára lépjen (…) nagyon sok lehetősége is lesz a városnak (…) Kalocsa ezzel a fejlődési pályával tovább tud erősödni (…) nem új adó bevezetésével (…) vonzóvá tenni a várost, hogy minél több gazdasági szereplő legyen (…)”
Önök szerint is így van?
3) A városgazdálkodás irracionalitását egyébként maga a Polgármester vallotta be. 233 millió forint volt ugyanis tavaly az ún. “önként vállalt” feladat. Tehát ennyi ami nem kötelező!
“Ebből nem fogunk engedni, nem fogunk visszavenni, mert ez a célunk, hogy minél élhetőbb legyen (…) úgy, hogy a mögöttünk lévő két évben 350 millió forintos bevétel kieséssel kell számolni (…) de én büszkén ülök itt Önök előtt (…) és igen, így tudunk fejlődni” – mondta Filvig.
Érdekes nem?
4) Aztán emlékeznek még a Kórház megmentése akcióra? Az akkor a gyermekorvosnak/gyermekosztálynak nagylelkűen és harsogva felajánlott 2.4 M forint önkormányzati (fizetés) kiegészítés/támogatás elsikkadt csendben, nem kellett mégsem megfizetnünk, hiszen törvényileg újraszabályozták az orvosi fizetéseket közben.
De gondolom erről már kevesebben hallottak…
5) 260 millió volt betervezve ingatlan értékesítésként (azaz vagyonvesztés) az előterjesztésben! ‼️
“Remélem (…) hogy ezt túl is fogjuk szárnyalni” – mondta Filvig. ‼️
(Akkor még senki nem tudta, hogy a Hunyadi Kollégium eladására készülnek, magam még rá is kérdeztem bizottsági ülésen, hogy nincs is ennyi eladásra kínált ingatlanunk… Filvig pedig többszöri kérdésre sem mondta ezt el akkor a képviselőknek.)‼️
6) Kiderült, hogy plussz 1.270.000 Ft közpénzbe került a városnak a Kubikus Park-i ún. “okos dolgokhoz” az elektromos csatlakozás kiépítése…
7) 4.822.000 Ft volt betervezve – nyertes pályázatból – városarculati megújításra, a városi honlap frissítésére, online kommunikációra. A pénz tavaly el is ment – a honlap meg maradt a régi!
8) Önkormányzati kommunikáció tavaly: 7.579.000 Ft. ‼️
Tudja valaki hogy kihez vándorolt ez a pénz?
9) Térfigyelő Kamerák üzemeltetése tavaly: 9.144.000 Ft. ‼️
Van sejtésük hogy kit gazdagított a végén ez az összeg?
10) A főtér körüli közlekedés rendezésére utaló kérdésemre dr Filvig úgy fogalmazott még 2022 februárjában, hogy:
“azt az önkormányzatunk saját erőből nem fogja tudni megvalósítani, és nem is kívánja megvalósítani, sőt még önerőt sem tud, és nem is kíván belerakni.” ‼️
(Nekem az volt az érzésem, mintha azt mondta volna, hogy azért nem újítjuk fel a belvárosi utakat, mert nem akar további ideiglenes útlezárásokat…)
11) Dr Filvig kérdésemre azt is mondta, hogy:
“Paksi közi lakótelepet érintően egy parkoló kialakítása. Ebben az összegben szerepel az is (…) be van építve.”
Ismét csak no comment…
Emlékeznek Kedves Kalocsaiak? Az Arany János utca felújítását is beadtuk 2021-ben, aztán 2023-ban is…
12) Már tavaly is kérdés volt, hogy miért költ a KIK Kft külsős cégekre, stratégiai tanácsadásra, stratégiai menedzsmentre, hangtechnika tárolásra, vagy hírügynökségi tevékenységre évi 14 millió forintot! Dr Filvig erre sem válaszolt, csak általánosságban…miközben 2022-re 30%-kal több dotációt kapott a várostól a cég! ‼️
13) Dr Vincze Andrással egyetemben egy módosítóval azt javasoltuk, hogy a meg nem vett kisvasút árából utakat újítsunk fel … Majd elérkezett ekkor az a ritka pillanat, hogy Pécsi Vivien és Kákonyi István is véleményt nyilvánított: Egyetértettek – de mégse. Természetesen nem támogatták a módosítónkat, és Kákonyi még azt is elmondta, hogy jó irányba halad a város gazdaságfejlesztése és munkahelyteremtése.
(Azért megkérdezném Kákonyi Úrtól, hogy hány új munkahelyet teremtett eddig az önkormányzat, mióta ő az illetékes Bizottság Elnöke?) ‼️
Tihanyiné – akinek végre a ciklus felénél felmerült, hogy “mérjük fel az igényeket” – és Dr Körmendy is (aki látszólag szerintem félreértette a javaslat lényegét) a módosítónk ellen érvelt. Dr Filvig szokás szerint a 2014-19-es ciklus “helybenjárás” dolgaival példálózott – elegánsan kifelejtve, hogy ezalatt ő Képviselő és Alpolgármester is volt. Mivel Szabó közben lelépett, 4 igen (Vincze, Király, Balogi, Bagó) és 7 tartózkodással nem szavazta ezt a módosító javaslatunkat meg a Testület.
14) Érdekes volt amikor Király Róbert 4 millió forint plusz forrást javasolt a Sport Bizottságnak sportfeladatokra, de azt Pécsi Vivien és Schmidt Rajmund (ő a bizottság elnöke) nem szavazta meg, a Fideszesek és dr Vincze tartózkodott, és így azt csak Király, Balogi és Én támogattam – volna.
15) Végezetül beszédesek voltak a 2022-es költségvetési tárgyalásban a Polgármester zárógondolatai is:
“2 projektet szeretnék nevesíteni. A meszesi Duna parton a Kajak-Kenu Pont, az egy kiválló beruházás, 38 millió forintot nyert az Önkormányzat (…) ki tudtuk adni külső üzemeltetésre (…) 4.5 millió forint bevételt vár az Önkormányzat (…), a Damjanich 7 Közösségi Ház kiválló projekt 78 millió forintért (…) ingyenesen kell üzemeltetnünk.”
Fontos mondatok ezek a most csütörtöki (2023.04.27) ülésünk fényében!!!‼️
Kedves Kalocsaiak!
A Város azon 2022-es költségvetését tehát, ahol a bevételeink jelentős részét a Kormány elvonta, a kiadások jelentős részét viszont az önkormányzat nyakába varta, Király és én nem szavaztam meg, Balogi es Vincze tartózkodott, Szabó nem volt jelen, a többiek pedig 7 igennel természetesen megszavazták
“Rendkívüli állami támogatási bevétel előirányzat nem került tervezésre, tekintettel annak teljesen bizonytalan, tervezhetetlen összegére.” – írta az anyag anno 2022.02.15.-én.
Az ukrajnai háború pedig csak kilenc nap múlva kezdődött !‼️
Folytatom…