74 millió Ft – nálunk egy konyha felújítása annyiba kerül mint egy dupla akkora új építésű luxus lakás.

2023. június 7-ére rendkívüli ülést hívtak össze, egyetlen napirenddel, a bölcsődei főzőkonyha felújítása című pályázattal kapcsolatosan.

Erre önkormányzatunk bruttó 30 376 960 Ft vissza nem térítendő támogatást nyert. Ezen felül még további 14,8 százalékos többletköltség támogatási igényt is nyújtottunk később be, ez 4 495 790 Ft volt.

1️⃣ Dr Filvig azzal indított, hogy:
„a korábban vállalt önerőt nagyságrendekkel meg kell emelni”.

2️⃣ Meg is kérdeztem, hogy:
„Két kérdésem lenne. Az egyik az az, hogy ez egy 3 éve kiírt pályázat, amiben már 2 éve döntött az önkormányzat, innentől fogva nem értem, hogy miért ez a nagy kapkodás hirtelen a végére, hogy rendkívüli közgyűlést kell összehívni? Mi az, ami minket siettet, vagy milyen határidő szorít? A másik pedig az ajánlatoknak a műszaki tartalma vonatkozásában (…) nevezetesen az, hogy egy 45 férőhelyes konyhában mi indokolja azt, hogy 3 darab hűthető munkaasztalt is beépítettek a konyhai gépészetbe, ami 45 főre elég bőkezű műszaki ajánlat. Különös tekintettel arra, hogy 1,6 millióért szerepelnek ezek a hűthető munkaasztalok. Úgy, hogy egyébként a piacon már 800 000 Ft-ért is lehet 3 darabot venni. Tehát mi a specifikációja ezeknek a nem tudom ultra speciális és elég jó árú hűthető munkaasztaloknak ekkora mennyiségben?”

3️⃣ Dr Filvig erre azt válaszolta:
„(…) nem csak a 45 gyermekre főznek itt, nyári időszakban az óvodai ügyeleti ellátásban résztvevő gyerekeknek is ellátják az étkezését (…)”

4️⃣ Szabó Balázs azért, mert csak maga a homlokzati nyílászárók cseréje az összes kapcsolódó járulékos munkával, tehát párkányokkal, bontással, helyreállítással, egyebekkel bruttó 4 625 551 Ft volt, elmondta, hogy:
„Én is most ez alapján a válasz alapján azt látom, hogy 8 db nyílászáró – nem tudtuk meg, hogy műszakilag ez mekkora – de nagyságrendileg így elosztva ezt a 4,5 milliót, még ha benne van egy speciális ajtó is, akkor is így hát majdnem félmillió Ft-ba kerülne mindenestől. Én is most nemrég cseréltem 90 x 150-es, tehát majdnem a legnagyobb nyílászárókat, a legdrágább 3 rétegű, felső tokos, vakolható, tényleg a leg-leg-leg-legdrágábbat, kértem szúnyoghálóstól, mindenestől, és ha jól emlékszem 130-150 között bruttóban kijött egy. És a beépítésre nem hiszem, hogy ilyen 300 000 Ft körül fizettünk volna, vagy 250-300 000 Ft körül. Ezt egy kicsit én is így első hallásra, nyilván kevés volt az idő, kicsit soknak érzem…”

5️⃣ A gázvezeték-hálózat átalakításról is volt részletes árajánlat, az is 4,5 millió Ft volt, tehát akárhogy is számoljuk, a menet közben megjelent plusz dolgok is maximum csak 9,1-9,2 millió Ft volt – de akkor mire kellett a maradék 30 millió?

6️⃣ A véleményem ezért tömör volt az ügyben:
„Szerintem roppant nehéz helyzetben vannak a képviselők a vonatkozásban, hogy 24 óra alatt kellene egy olyan felelős döntést hozni, hogy egy három éve megnyílt pályázatban, amiben két éve döntött az önkormányzat, az önkormányzati hozzájárulást most 5 millióról 40 000 000 Ft-ra kéri felemelni a Polgármester úr. Közpénzről van szó, vagyongazdálkodásról van szó, értem én, hogy kimaxoltuk a pályázatban a 30 000 000 Ft maximumot, amit lehetett pályázni, azt is értem, hogy ehhez pótigényként még 4 500 000 Ft-ot be tudunk adni, de akkor is az eredeti 5 000 000 Ft-hoz képest most 40 000 000 Ft-tal kéne hozzájárulni a kalocsai költségvetésből ehhez a projekthez. Ebben nem az a bajom, hogy mi a szándék, tekintettel arra, hogy a bölcsődei főzőkonyhának a felújítására szükség van, ezt mindenki tudja, régóta meg kellett volna csinálni, és ahogy Polgármester úr is mondta, nem csak a bölcsődésekre, az óvodásokra is főznek. De az a fajta ajánlat, amit most a nyertes vállalkozó beadott, abban az én személyes véleményem szerint a villanyszerelési, a gázszerelési és a gépészeti munkálatok elképesztően túl vannak árazva, kétszeres, van, ahol háromszoros árat néztem a táblázatban ahhoz képest, amennyiért például nekem dolgoznak itt Kalocsán villanyszerelők, gázszerelők. Értem én, hogy közület. A mai napon nagyon sokat beszéltem kivitelezőkkel, hogy mit mennyiért vállalnak, úgyhogy az a véleményem, hogy ez egy elképesztően túlárazott beruházás, borzasztó sok olyan tétel van benne, amin a vállalkozó lehet, hogy keres, de hogyha nem Kalocsa Város Önkormányzatáról lenne szó, akkor lényegesen olcsóbban csinálnák meg. Van elképzelésem és információm arról, hogy egyébként a vállalkozóknak az alvállalkozói mennyiért végzik el ezt a munkát, úgyhogy a magam részéről a nyolcszoros önerő különbség miatt és amiatt, hogy szerintem Magyarország legdrágább bölcsődei konyháját fogjuk fajlagosan egy főre juttatva megcsinálni, a magam részéről csak tartózkodni tudok a szavazásnál.”

7️⃣ Mindezek ellenére a Filvig csapat úgy döntött, hogy a vállalt saját forrás formájában biztosított 5 360 640 Ft,-Ft önerő összegét 43 638 070,- Ft -ra emelte.

Közpénzből.

Az Önök pénzéből.

És ezt a munkát akarják folytatni…