Szubjektív Beszámoló – 44. rész

Szubjektív Beszámoló – 44. rész

Kalocsa tavalyi költségvetése Kalocsa Város Önkormányzata Képviselő-testülete 2023. február 15-én tartotta a következő ülését.


Gyorsan elfogadtuk a Lakások és helyiségek bérletéről szóló, valamint a Szociális rendelet módosítását, majd rátértünk a költségvetésre.
Érdekes volt, mivel előtte a Pénzügyi Bizottság (Schmidt Rajmund, Kákonyi István, Arnold Adrien, Ferenc Elvira, Farkas Károly) kérdés nélkül 5 perc alatt lezavarta az egészet.

1️⃣ A Vagyon Kft. pl. 565.000.000 Ft-os támogatást kapott a 2022-es évben, 2023-ban már 865.000.000 Ft-os támogatást kellett adnunk, ez 300.000.000 Ft-os növekmény.

2️⃣ Újabb ígéretek is elhangzottak dr Filvigtől:
„Élhetőbb település pályázattal a Meszesi Duna-partot kívánjuk fejleszteni, annak a tervezése van folyamatban. A belvárosi közlekedés, az elkerülő út és a parkolás bővítése is egy nagy kihívása a városnak, ez is egy jelentős tervezési szakaszt ölel fel, és ennek a munkálatait is az idei évben meg fogjuk kezdeni (…) folytatjuk Kalocsa fejlesztését.”

3️⃣ Változott a sport keret, a 2022-es 16 millió Ft lement 10-re. (Volt már 20-is korábban)

4️⃣ Felújításokra, mind a kötelező, mind az önként vállalt feladatok vonatkozásában és mind önkormányzati, mind intézményi szinten 0 Ft volt a kiadási előirányzatokban

5️⃣ a 4,6 milliárd Ft-os főösszegű költségvetésnél 2.471.000 Ft volt az általános tartalékba tervezve (0.05%)

6️⃣ a városüzemeltetésre és az utakra ugyanakkor még 30 millió forintja sem volt a városnak

7️⃣ a Paksi köz továbbra sem érdekelte a városvezetést, ottani felújításokra (víz, parkolás) továbbra is 0 Ft volt tervezve. Erre dr Filvig válasza az volt:
„ezt rendeznünk – és ezt Képviselő úrnak is említettem – ezt tavasszal rendeznünk is kell és rendezni is fogjuk, hogy ez a rossz állapot megszűnjön”.
Önök szerint így lett?

folytatom