Időrendben a következő érdemi Ülés 2022. március 31.-én egy Rendkívüli Testületi volt.

I. rész

Tavaly a kampányban két pályázatból 400 millió lett beígérve – az egyik még húzódik… a másikat el is vették‼️
(Továbbra is érthetetlen, hogy hosszú ideje ismert – 2021 júniusi a KEHOP kiírás – feltételekkel meghirdetett és több hetes/hónapos szakmai előkészületeket igénylő pályázatok beadása esetén miért a beadási határidő utolsó napján kell sürgősséggel a több száz milliós ügyekről tárgyalni. Illetve értem, és sejtem, hogy miért!)

1) Az első napirendi pontban – kérdésemre – aztán kiderült, hogy nem is pályázatról, hanem egy egyedi kormány döntés ‼️ kérelemről van szó, amit a Miniszterelnökség PTNM Jogi és Közbeszerzési Főosztályához „Térségfejlesztés és településüzemeltetés Kalocsán” címmel, 195 millió forintért adott be a város. ‼️
(Persze már nagyon dübörgött az országgyűlési kampány, kellettek a választási ígéretek) ‼️

Eszerint
– 105 millió forintból fejleszthettük volna a Vagyonhasznosító elavult gépparkját, (többfunkciós John Deere kistraktort, az erre felszerelhető adaptereket, szegélynyírót, önjáró fűnyíró-gépet és a zöldhulladék feldolgozására szolgáló aprítóberendezést vásároltunk volna)
– 16 millió forint jutott volna a városháza hőszivattyújának cseréjére,
– a Malom utcai Szociális Otthon (ahol 2020-ban zárult a TOP projekt – ezek szerint nem tökéletesen) tetejére plusz 30 millió volt a kérelem,
– az elnyert Kubinszky utcára még 26 millió Ft
– a beadott Arany J. utca útfelújítását kiegészítendő, az utcák ellátását biztosítandó ívóvíz-hálózat cseréjére plusz 16 millió Ft
– 2,4 millió forint pedig közbeszerzési szakértőre és a könyvvizsgálóra ment volna a terv szerint.
Szegény Dr Jéri Tamás ügyvezető külön meg is köszönte az összes képviselő korábbi és jelenlegi hozzáállását a helyzet javítása érdekében! ‼️Nyilván őt is hitegették…

A napirend tárgyalásának végén, amelyen a képviselő-testület valamennyi ‼️ tagja örömét fejezte ki és természetesen – Pécsi Vivien és Szabó Balázs hiányzása mellett – megszavazta ‼️ az egyedi kormánydöntésre irányuló kérelmet, dr. Filvig Géza polgármester – nem meglepő módon – megköszönte (kampány volt) Font Sándor országgyűlési képviselőnek és Süli János miniszternek a forrás elnyeréséhez szükséges segítségét, ‼️ valamint külön az ellenzéki képviselők hozzáállását és elismerését is.
Ezek után dr Filvig, a helyi lakájmédia és a facebook megmondó emberek gyorsan (percek alatt !) szét is kürtölték, mintha már meg is kaptuk volna a 4 projektelem 5 helyszínen megvalósuló árát! ‼️

Az egésszel csak egy baj van!

Hogy ezekből a választási ígéretekből 2022-ben nem lett semmi!

Sőt!

2023-ban is csak ott tartunk, hogy a Malom utca oké, de a Vagyonnak pl. a gépbeszerzések még mindig közbeszerzés alatt vannak…Sajnálatosan…
Folytatom