A következő, 2022. október 5-i rendkívüli ülésnek egyetlen napirendi támája a KEHOP-2.1.11-21-2022-00045 pályázathoz történő többlet önerő biztosítása volt.

Az ülésről Pécsi Vivien, Schmidt Rajmund, Dr. Körmendy Szabolcs és Király Róbert is hiányzott – de mára tudjuk, hogy az önkormányzati képviselőség „túl sok elfoglaltsággal jár” néhány Képviselő szerint…

1️⃣ A Képviselőtestület Fideszes tagjai már korábban döntöttek egyébként arról, hogy az államnak kívánják átadni a tulajdonrészt a víziközmű rendszerben – így a 70-es években épült 5,6 kilométernyi ivóvízhálózat csere beruházás pályázatát is önerővel és támogatással együtt – odaadták a Magyar Államnak.

2️⃣ Dr. Filvig Polgármester elmondta, hogy:

„most ez egy ilyen elvi döntés a tekintetben, hogy még az, hogy nyer-e a pályázat, eredményes lesz-e, az egy kérdés, illetve az, hogy ez mikor? (…) Én nagyon kicsi esélyt látok arra, hogy ezt az összeget az önkormányzat saját erőből, saját kigazdálkodással hozzá tudja tenni, és én is ebben tudok választ adni, hogy ha ez a pályázat megy tovább, és ha nyer ez a pályázat és ha az önkormányzatunk egy külső támogatással megkapja ezt a 131.000.000 Forintos összeget, akkor tudja ezt megvalósítani”

(Ha elsőre nem értik, nem maguknál a hiba…)

3️⃣ Mivel láttam, hogy a téma összezavarta a Testületet, inkább a Jegyző urat kérdeztem:

„Nagy valószínűséggel az állam át fogja venni a víziközmű vagyont. Az állam által tett ajánlatban van-e konkrét megfogalmazás írásban arra, hogy a futó pályázatoknak az önereje az rájuk tartozik-e?”

Dr. Kiss Csaba jegyző válasza egyértelmű volt:

„Nincs. Annyi van, hogy átveszi a pályázatot.”

4️⃣ Magyarul. Ez egy kvázi fedezet nélküli kötelezettségvállalás szerintem – csak azért, hogy elmondhassák, hogy pályáztunk. Nem volt a városnak 130.000.000 Ft-ja, nem volt 43.000.000 Ft-ja sem, és nem is egy jó „deal”, hogy 161 milliót kapunk, ha van 131 milliónk!

„Nekem a probléma igazándiból ezzel van, hogy beszélünk a semmiről. Értem, hogy nyitva kell hagyni a pályázati lehetőséget, de okafogyott, tekintettel arra, hogy a vagyon átkerül és úgyis majd az állam felelőssége lesz. Tehát ez egy technikai jellegű módosítás. Megadjuk a lehetőséget, igazándiból nem kerül semmibe, de maga a pályázat, mint olyan az önkormányzat gazdálkodása szempontjából is az a véleményem, sajnos komolytalan. Egyszerűen nincs ennyi forrásunk, köszönöm.”

5️⃣ A Képviselő-testület 8 igen szavazattal – megszavaztam, hogy ne érje szó a ház elejét – végül egyhangúlag úgy döntött, hogy

  • továbbvisszük azt a pályázatot, ahol ha egyszer lesz 131 milliónk, akkor lehet hogy nyerhetünk hozzá 161-et
  • de igazából mégse, mert már le is mondtunk az egészről az állam javára

És nekem lett – megint – igazam. Rágtuk a gittet a semmiről, majd az egészet odaadták az államnak. No comment…