Egyre alacsonyabb szintű a vita a Kabaréban – Hunyadi Kollégium – elkerülő útról pedig szó sincs

Kedves Kalocsaiak!

Folytassuk ott, ahol abbahagytam. Nézzük meg, hogy változott e valami az elmúlt 1 évben?

A következő testületi ülés 2022.október 10.-én volt.

1️⃣ Az első pontban Kalocsa 2022. évi költségvetésének második módosításáról volt szó. Erre ezért volt szükség, mert szept. 29.-én az 5 nem fideszes képviselő tartózkodásával, illetve nem szavazatával nem volt meg a testületi minősített többség.
(2015-ben az akkor ellenzékben lévő Filvig és Simon ugyanígy nem szavazta meg. „Ellenzék nem szokott megszavazni költségvetést, ez alapvető, a politikának ez az ábécéje, ezt tiszteletben is tartom és el is fogadom” – mondta dr Filvig)
A hiánytalanul megjelent Képviselő Testület előtt Király Róbert a betervezett több mint 260 milliós ingatlan eladások elmaradásáról (220 millió még hiányzott)

érdeklődött: „Van-e esetleg a Polgármester úrnak egy B terve, hogyha ez a pénz nem jön meg?” ☺️

Válaszában dr Filvig: „C és D tervem is igen. (…) Úgyhogy majd látjuk ezeknek a realizálódását, de további más alternatívák is vannak. A Képviselő-testület elé fogom tárni, amikor ezek aktuálissá válnak az előttünk álló hetek, hónapokban.”
Mi azóta is várunk türelemmel…

Én ekkor azt kérdeztem: „Az elmúlt negyedévben (2022 nyara) történt-e valami az elkerülő út vonatkozásában, ami egyébként költségvetési vonzattal bír? Hiszen elképzelhető, hogy ez lesz a legmegterhelőbb, vagy a legmeghatározóbb a város költségvetése szempontjából.”

A Polgármester erre – bizonyára idegességében szokás szerint kissé magyartalanul – azt válaszolta: „Képviselő úr elkerülő útként a belvárosi és a Szentháromság teret elkerülő úttal kapcsolatosan? Egy tervezési szerződése van az önkormányzatunknak egy kecskeméti céggel, ők elkészítették a tervet. Ezeknek az egyeztetése még mindig folyamatban van. Több verziót is már a Képviselőtestület is megismerhette, megtárgyalta, végleges megfelelő verzió még nincs olyan, amelyet úgy a testület elé tárhatnak, hogy érdemi döntést lehetne folytatni. Mindenki ismeri a belvárosnak a helyzetét, egy nagyon zsúfolt, ingatlanokkal zsúfolt városrészről van szó. Itt az ingatlanok tulajdonosi egyeztetése (emlékeznek még a házvásárlási ügyre a Hunyadi utcában) zajlik. A kérdésére a válaszom: nincsen ilyen költségvetési hatású döntés az elmúlt negyedévben.”

Mindez csak azért volt érdekes, mert ezek után Filvig azt mondta: „Dr. Bagó Zoltán képviselő úrnak volt a javaslata valamelyik elmúlt képviselő-testületi ülésen, amikor elmondta, hogy igen nehéz a helyzet és most össze kell fogni”

Miután Szabó Balázs, dr Filvig Géza és Simon Zoltán élénk pártpolitikai vitába kezdtek, ismét szót kértem.

„Először is én a magam részéről teljesen elhatárolódok az elmúlt 2-3 hozzászólónak a mondanivalójától, és ezt minősítem is, szerintem egyre alacsonyabb szintű a vita itt a Képviselő-testületben. Szerintem nagyon elkanyarodtunk attól, hogy egy negyedéves költségvetési módosítóról szól majd a szavazás. Most elmorzsolok egy rettentő nagy könnycseppet azért, hogy milyen álszent politikai beszédeket tudnak itt egyesek tartani szerintem, ez meg az én privát véleményem, és én ezért vállalom is a politikai felelősséget. Kérem, hogy kanyarodjunk vissza az előterjesztésre, ezt a pártoskodást, hogy Fidesz-KDNP, meg plakát, ezt felejtsük el. Az a kérdésem, hogy Polgármester úr a napokban találkozott Steiner államtitkár úrral, és előtte is voltak ilyen találkozói. Nagyon-nagyon komolyan érdekel, hogy tekintettel arra, hogy az egész önkormányzati szektort érinti en-bloc a mostani gazdasági helyzet, és hogy ez miért alakult ki, attól most vonatkoztassunk el. Az elmúlt 20-30 évben a nehéz gazdasági helyzetben voltak állami konszolidációk az önkormányzati szektorban – nem egy, nem kettő – ez a kormányzati rendszer is úgy kezdte, hogy konszolidálta az önkormányzatokat, elhangzott, hogy lehet, hogy 200 milliós költségvetési hiány is van már most elbújva sajnos a költségvetésben a tervezéshez képest.

Kapott-e Polgármester úr országgyűlési képviselőnktől, az államtitkártól, bárkitől bárminemű olyan ígéretet, ami az ominózus C és D tervet, ami van Önnek azt alátámasztja? És megtudhatja-e a Képviselő-testület, hogy várható-e a kormány részéről bárminemű olyan céltámogatás a költségvetésben, amivel ezt a problémát, amely most van, meg tudjuk oldani? Mert ha nem tudjuk megoldani, akkor minden előzetes politikai lózung ellenében én sem fogom tudni támogatni ezt a költségvetés módosítót, mert nincs mire, nem jó. Ha nincs egyensúlyban, bújtatott egyensúlyvesztés van benne, nincs, nem hangzott el eddig olyan építő jellegű javaslat, ami arról szólna, hogy azt egyensúlyban lehet tartani év végére, és elképesztően nehéz feladatok állnak előttünk. A 4-es napirendi pont egy óriási spórolási csomag, Polgármester úr rakta ki a Facebookra, hogy tízszeres az energiaár, előző testületi ülésen megnéztük. És ez még csak a gáz, a villany még feladva, és a többi és a többi. Tehát nagyon kérem, felejtsük már el ezt a személyeskedést. Mindenki végzi a politikai munkát oké, de most ennél, ahogy mondottam is volt, sokkal fontosabb dologról van szó, koncentráljunk már arra, hogy honnan lesz pénz. Köszönöm szépen!”

Dr Filvig válasza: “kérdésére válaszolva igen, az egyeztetéseink folyamatban vannak, nem tudunk még konkrét igényt megfogalmazni, tekintettel arra, hogy nem látjuk még, hogy év végéig pontosan mekkora összeg szükséges az önkormányzatunknak, úgyhogy ezekre kell majd így reagálnunk”
Erre Dr Vincze és Király képviselő Urakkal ismét személyeskedő vitába állt dr Filvig, ezért ismét szót kértem

„Először is, én ismételten teljes mértékben szeretnék elhatárolódni ettől a személyeskedő kabarétól, ami itt ma van. Szeretnék fókuszálni az önkormányzatnak a gazdasági helyzetére. És ebben a kérdésem most innentől fogva viszont az, hogy a hasznosítás az nem eladást jelent Polgármester úr? Tehát szeretném megkérdezni a Jegyző urat, hogy ki és mikor döntött arról, hogy eladjuk a Hunyadi Kollégiumot, vagy kijelöljük értékesítésre? Volt-e ilyen döntés, és ha igen, akkor mikor és milyen testületi keretek között, vagy bizottsági keretek között?”

Erre dr Filvig: „(…) nem volt még ilyen döntés. Ahogy említettem, ennek az előkészítése folyik, és mint ahogy minden másnak az előkészítése folyik” (ekkor 2022.10.10-et írtunk! )

Rá egy évre pedig (az aljegyző férje által hirdetett) volt kollégiumot állítólag kínaiaknak mutogatják megvételre…Ennyit arról, hogy ki és mikor mondott igazat!

A Képviselő-testület pedig 7 fideszes igen, 3 nem (Király, Szabó, dr Bagó) szavazattal és 2 tartózkodással (dr Vincze, Balogi) elfogadta mindezt.

No comment!

Folytatom…