Szubjektív Beszámoló – 46. rész

Szubjektív Beszámoló – 46. rész

Mélységesen szomorú vagyok, hogy Polgármester Úr a mai Nemzeti Ünnepünk alkalmából tartott városi megemlékezésen a beszédét választási propagandára használta. Ez egyszerűen nem méltó szerintem a mai naphoz. “Ne erőszakoljuk rá másokra a saját elképzeléseinket” – mondta. Erről nekem az alig egy éve mondott szavai jutottak az eszembe – álljon itt ez Mindenkinek tanulságul! Most, hogy megkezdődött az önkormányzati választási kampány, nézzük meg a pont 1 évvel ezelőtti történéseket és ígéreteket, majd döntsék el Önök, hisznek e még a pártoskodóknak?


Dr Filvig tavaly még azt ígérte, mostanra már építeni fogják az elkerülő utat!

Kalocsa Város Önkormányzata Képviselő-testülete 2023. március 30.-án most már sokadszorra úgy ült össze, hogy előtte a Jogi Bizottsági Ülés határozatképtelen volt.

1️⃣ Az első napirendben azt tárgyaltuk, hogy a Magyar Máltai Szeretetszolgálat Egyesület egy kérelemmel fordult a Városhoz, hogy az önkormányzat ingyenesen adja át tulajdonukba az ún. Gondviselés Házát, amely a Kossuth Lajos utca 22. szám alatti ingatlan. A Testület egyhangúlag úgy döntött, hogy ingyen nem, de adásvételről hajlandó tárgyalni.

2️⃣ A második pont a támogatási kérelem benyújtása a belvárosi közúthálózat és parkolók fejlesztésére címet viselte. A téma ismét a Főtér einstandolása miatt kialakult belvárosi forgalmi káosz volt.

Ahogy a közlekedési szakember fogalmazott:

„a gyűjtőúti hálózatban gyakorlatilag egy forgalmi szakadás következett be, az átmenő forgalom áttevődött a szűk lakóutcákra. Ezeknek a lakóutcáknak maga a keresztmetszeti kialakítása is kapacitáshiányt mutat, illetve a csomópontok is kapacitáshiánnyal rendelkeznek.”
Dr Filvig itt jelentette be, hogy megvenni, majd elbontani szeretne belvárosi lakóingatlant.

„Amelyeket a tervezők javasoltak érintett ingatlanokat magántulajdonban vannak, felvettük a tulajdonossal a kapcsolatot és nyilatkoztak a tulajdonosok, hogy értékesíteni kívánják-e az önkormányzatnak az ingatlanjaikat. Csak azokkal az ingatlanokkal számolunk, ahonnan igenlő válasz érkezett (…) ezt egy támogatási kérelem alapján kormányzati forrásból (…) az ingatlanok megvásárlására támogatási kérelmet nyújtunk be, és amikor egy feltételes közbeszerzési eljárást követően egy újabb támogatási kérelmet adunk be a kormányzathoz ezeknek a megvalósítására (…) ígéret van arra, hogy kormányzati támogatásból ezt meg tudjuk oldani (…) én nagyon szeretném, hogyha ez egy másfél-kettő éven belül megvalósulhatna.”
Ezért kértem már rögtön szót az elején:

„Egyetlen egy kérdésem van, az pedig az, hogy tudomásom szerint a mai nappal Érsek úr küldött egy levelet Jegyző úron keresztül a Polgármester úrnak és a képviselő-testületnek, amelyben nagyon hevesen és élénken tulajdonképpen elhatárolódik attól, hogy épületszanálással kerüljön kialakításra az elkerülő út. És, hogy megkapták-e ezt a levelet a képviselők, illetve tudnak-e róla? Nem akarom most itt idézni a levelet, de teljesen egyértelmű az Érsek úrnak az álláspontja, hogy nem javasolja azt, hogy az elkerülő útnak a kialakításában az önkormányzat bármilyen egyéb ingatlant megvásároljon, arra kéri a testületet, hogy az általa felajánlott útszélességen, az általa felajánlott nyomvonalban gondolkozzon az önkormányzat, és nagyon erőteljesen elhatárolódik minden egyéb más megvalósítástól, például ettől a Vonalvezető Kft által letervezett ötlettől is.”

Dr Filvig első válasza zsigerből:

„A kérdésére hagy válaszoljak, én nem találkoztam a mai nappal ezzel a levéllel, nem tudom, hogy Érsek atyának milyen levele érkezett ide hozzánk, a tartalmát nem ismerem (…) nagyon csodálkoznék azon, hogyha ez a mai napon érkezett volna ez a levél ide”
Ezekután természetesen kiderült, hogy mégis van érseki levél, ami azt tartalmazta, hogy:

„jelen levelemben azonban elhatárolódom tulajdonunkon kívül eső ingatlanok szanálási szándékától, mivel azokról nem áll jogomban sem nyilatkozni. Így ezek szanálásához sem jogilag, sem városrendezési szakmai szempontok miatt nem járulok hozzá. (…) De továbbra is az a véleményünk, hogy a történeti városszerkezetben a szanálással és új utak kialakításával járó ilyen mértékű beavatkozást meg kell fontolni. Végezetül továbbra is javaslom, hogy átfogóbb, megalapozottabb vizsgálatokat készítsenek a belváros, a város forgalomtechnikai elemzéséről és terveiről, mérlegeljék milyen városrendezési eszközöket lehet annak érdekében alkalmazni, hogy a történeti városrészhez méltó és a belvárosi lakóövezet nyugalmát biztosító forgalmi megoldás szülessen.”
Pont ezért a vitában másodszor is szót kértem:

„Én elsősorban a Fideszes képviselőkhöz szeretnék szólni, hiszen joguk van tudni arról, hogy az Érsek nem támogatja a mai előterjesztést. Nem tudom, hogy mi az oka annak, hogy nem kapták meg ezt a levelet, de kifejezetten elhatárolódik az Érsek attól, hogy ingatlanszanálással, épületszanálással kerüljön új nyomvonal kiépítésre. És azt kéri, hogy fontolja meg a város, hogy továbbra is tudásra, tanulmányokra költ, és ezt jól gondolja át, és én ezt kérem tőletek is. Mert itt nem az Érsek és a Polgármester közötti meccsről van szó, itt arról van szó, hogy rajtatok, rajtunk fog múlni, hogy 100 évig hogy fog kinézni a város közlekedése. És ez a felelősség, ez a miénk. A tiétek, a tiétek, a tiétek. És az, hogy nem tudtok erről az érseki levélről az nem a ti hibátok, de ettől még jó lenne, hogyha megismernétek a tartalmát, mert nem támogatja az Érsekség a mai előterjesztést, más a véleménye. És tekintettel erre én is azt mondom, hogy az egészet koncepcionálisan tárgyaljuk újra az Érsekséggel, és utána tárgyaljunk a Kormánnyal, hiszen az elmúlt 2 évben én még nem hallottam azt, hogy egyébként a Kormányt megkerestük volna, vagy az Alkotmánybíróságot megkerestük volna. Én elhiszem, hogy az Országgyűlési Képviselő dolgozik, én elhiszem, hogy a Polgármester úr tárgyal az Érsekséggel, de most pénzt akarunk kérni a Kormánytól ahelyett, hogy tárgyalást kérnénk és lehet, hogy előrébb haladnánk. A harmadik az ebből fakad, amit már mondtam, hogy ne, könyörgöm ne szanálásra költsünk, hanem tudásra. Elhangzott már itt, hogy van Műegyetemi felkérés, felajánlás pontosabban, nekem azért vannak minimális urbanisztikai, várostervezési ismereteim, és ebből jön a következő állításom, hogy nem győzött meg a Vonalvezető Kft.-nek a munkája. Egyszerűen ez egy 1000 éves, ún. sugaras szerkezetű város, képzeljetek el egy pókhálót, annak a pókhálónak a közepében van egy főtér, és már annak idején évekkel ezelőtt azzal, hogy kialakítottuk a főutcán a sétálóutcát, azzal tulajdonképpen a beteg kapott egy infarktust, Kalocsa város közlekedése kapott egy infarktust, mert ledugózták a közepét. És most a főtérrel, vagy ezzel az elkerülő úttal a közlekedés fog kapni egy agyvérzést. Tehát összességében szerintem ez egy szakmaiatlan előterjesztés, az Érsekség nem támogatja. Ezért hogyha Ti ezt most meg szavazzátok, az a Ti felelősségetek, és onnantól fogva nem tudom, hogy mi lesz. Én biztos, hogy nemet fogok nyomni, mert nincsen 10-20-30, de nem tudom mennyi millió Forintunk arra, hogy szanáljuk XY házát, a szomszédnak a házát, tök mindegy, hogy kinek a házát, ezt így nem lehet megoldani a történelmi városmagban. Tárgyaljunk, gondolkozzunk, mérjünk, elemezzünk, mert ez így nem fog menni és a Ti felelősségetek lesz.”
Miután Polgármester Úr csak kötötte az ebet a karóhoz, harmadszor is szót kértem:

„Én fókuszálnék akkor az érseki levélnek egyetlen egy mondatára és azt idézem: „ez a megoldás egyéb magántulajdonú ingatlan érintettsége nélkül maradéktalanul kiszolgálja a szándékot”. Szerintem az értő olvasással senkinek nincs baja, magyarul itt a szanálásról van szó. A történelmi belvárosban, ahogy elhangzott, urbanisztikai, városvédelmi szempontból a szanálás az barbárság, az bűn. Ha itt lenne a városvédő bácsi a tévéből, nem jut eszembe a neve, akkora egyest osztogatna ki nekünk, mint a fene. Tehát igazat adok Körmendy doktornak abban, hogy a problémát az Érsekség eredezteti, de épp ezért mondtam azt, hogy tárgyalni kell, hiszen az Érsekségnek is változik folyamatosan a véleménye. Hát könyörgöm, másfél évvel ezelőtt még fölajánlották a Huber Háznak a teljes udvarát is! Most már arról hallani sem akarnak! Hát tárgyalni kell. Én elmondtam, tök jó a Műegyetem, ebben szerintem van még egy illetékesebb, a VÁTI Kht., tehát az egész vicces. Vicces az, hogy az Érsek nem a KDNP-s Polgármestert keresi meg ezzel a levéllel először, hanem az ellenzéki képviselőket. Hát Ti is érzitek, hogy itt valami nem kerek? Szanálásba, ebben az előterjesztésben egy szanálásba akartok belemenni, az összes többi az lózung. A Polgármester gyors megoldást akar, az Érsek mást akar, a város mást akar, Ti meg asszisztálok hozzá. Én Körmendy doktoron kívül a többieknek a véleményét még egyébként ezekben a napirendekben nem is hallottam, van olyan képviselőtársam kettő-három is, aki még az ilyen napirendeknél, még az előző üléseken sem szólt ehhez, az Ő véleményüket nem ismerem a szavazásaikon kívül, de magamat tudom ismételni, és ez az: Ez nem politikai kérdés. Most hiába mondja a Polgármester úr, hogy ki mit nyilatkozott a közösségi médiában, Ő is szokott nyilatkozni a közösségi médiában. Hiába mondja azt, hogy a Vonalvezető Kft-nek az előterjesztése szakmai. Szakmai, részben. Egy bizonyos elképzelés utáni megvalósíthatóságot mutat be, de összességében számtalan helyről már elhangzott, hogy ez a megoldás ez nem jó. Nekem az az álláspontom – és én tettem erre javaslatot két évvel ezelőtt is és most is -, hogy újra kell tárgyalni az egészet, ezt az előterjesztést pedig nem szabad megszavazni, nem szabad költeni szanálásra, inkább tudásra, készségre, vizsgálatokra kell költeni. És az nem időhúzás, 100 éves távlatban ez nem időhúzás. Ez arról szól, hogy a lehető legjobb megoldást megkeressük, én azt gondolom, hogy az Egyház nyitott a tárgyalásra, és ezek után – érdekes módon – az Egyházon keresztül, de talán tudunk tárgyalni a Kormánnyal is. Ez az előterjesztés ez egy olyan hirtelen gyors műtét, hogy – a doktor úrra nézek, – ami egyébként az én álláspontom szerint nem lesz jó, és erről nem is tudtatok eddig meggyőzni.”
A Képviselő-testület végül 7 igen, és 4 nem szavazattal döntött többek között arról, hogy a

„fejlesztések műszaki előkészítési feladataihoz, ingatlanvásárlásokhoz, feltételes közbeszerzés eljárások lefolytatásához szükséges és felmerülő költségek fedezetének biztosítása érdekében egyedi támogatási kérelmet nyújt be Magyarország Kormánya részére.”

Én ilyen kérelmet viszont sajnos a mai napig nem láttam…

(folytatom)